Trichológia Tündivel

Van úgy, hogy belenézel a tükörbe és szuper, amit látsz: mondhatjuk a hajunk "ON" üzemmódban vannak. Aztán jön az a reggel, amikor mindennek klappolnia kellene azelőtt a "húdefontos" dolog előtt, viszont a frizurád "OFF"-ot mond. 

Na akkor kell elgondolkodnod! 

Nem biztos, hogy csak a balszerencsének kell betudni, van, hogy betegségek állhatnak a dolog mögött, van, hogy a samponodban vannak olyan kemikáliák, amik ártanak a hajadnak! 

Ekkor érdemes elmenned trichológushoz!

Hogy mégis kihez? :) Igen, trichológushoz. Kevesen ismerik még talán a lehetőséget, de komoly vizsgálat, mely során sokszoros felbontásban nézik a fejbőröd és a hajszálaid állapotát, hogy a megfelelő kezelést ajánlhassák neked egészséged és hajkoronád megőrzésének érdekében.

Viszont most hallgassuk a szakembert :) 

- Hogyan kell elképzelni egy ilyen vizsgálatot?

- A hajgyógyászati vizsgálatok során először szabad szemmel vizsgáljuk az elváltozásokat a fejbőrön és a hajon, mint például a hajhullás mértéke, hajritkulás foka, zsírosodás illetve korpa mértéke, vagy fejbőr minősége. A probléma pontos meghatározásához mikrokamerás vizsgálatot végzünk, mely 300-szoros nagyításban lehetővé teszi a fejbőr, illetve a kihúzott hajszálak elemzését egy képernyőre vetítve. A vizsgálat után pontosan meghatározható a fejbőr gyógykezelésének menete: milyen készítményekkel, milyen gyakorisággal kell kezelni az elváltozást, a kóros tüneteket. 

- Megvannak azok az adott szervi problémák, amik látszanak a fejbőrünkön? Mondanál pár példát, ha megkérlek? 

-Igen. A hajproblémákat kiváltó szervi elváltozások, betegségek kezelésével sokszor a haj- és fejbőr problémái nem oldódnak meg, ezért fontos állapotának felmérése, kezelése.  Ha szokatlan, rendellenes tünetre figyelünk fel -például erős viszketés, túl zsíros, vagy száraz haj, a fejbőr hámlásával, korpásodásával járó tünet, akkor érdemes hajgyógyászhoz fordulni. A hajgyógyász egyik legfontosabb szerepe abból áll, hogy meg tudja mondani, hogy mi okozza a rendellenes tüneteket, és ha belső szervi probléma van, a megfelelő szakorvoshoz irányítja. 

- Székesfehérváron is van ilyen lehetőség? 

- Igen :) Székesfehérváron egyedülálló módszerrel és eszközzel vizsgálom, és kezelem problémás fejbőrű vendégeimet a Kossuth utcai szalonban. 

Bejelentkezés: 

Matyi Tünde

Szfvár, Kossuth u. 14.

HAJSZÁLON, HAJGYÓGYÁSZAT , BIO FODRÁSZATA 

Katt:

A Hajszálon Facebook-oldala

Nyár van és semmi baj!.... -de van! ...vihar utáni kitekintő ...

.... olvadok, mint a vaj! Így igaz! Bazi nagy a meleg és most úgy jött ez a kis lehűlés, mint a falat kenyér.

Volt szerencsénk a Balatonon süttetni magunkat. Csodás volt az idő, Isteni a sült hekk, a gyerkőc boldog , mindenki boldog. Mondták, hogy jön a lehűlés, de gondoltuk addig, míg nincs itt, a hűsítő vízben addig is komfortosabb, mint a panelban.
Így is tettük. Piknik kosár, pokróc, behűtött vizek és az elengedhetetlen karúszó-matrac-labda kombó. 
Délután. A viharjelző lámpák baljósan indultak be. Hangosbemondó. " Viharjelzés, kérjük Önöket a fokozott elővigyázatosságra. "

Arra gondoltunk, még egy fél óránk lehet, így maradtunk, mindenesetre partközelben, -szerencsére a víz kellőképp sekély a kenesei részen.
Labda, mámor, de már láttuk a felhőkön, hogy a jelzés nem csak kamu. KIJÖTTÜNK, száradás, pakolás.

Hangosbemondó. "Kérjük Önöket, hagyják el a Balatont! Jégeső várható!"

Már a partról, de láttam, hogy az emberek még mindig a vízben vannak, kivéve pár gondos kisgyermekes párt és idős embert.
Eltelt fél óra, sokan még mindig a vízben voltak. Ekkor az egyik dolgozó bekiabált az embereknek, hogy nem hallották a bemondót? Jön a vihar, most rögtön jöjjenek ki a vízből!
Az emberek duzzogva - ondvamondva jöttek ki.

Csodáltam a kiabáló középkorú urat a part szélén, akinek az emberek, az üdülő biztonsága az elsődleges. Ez így jó, ez így van rendjén! És kívánom, hogy mindenhol legyen egy olyan őrangyal, mint ő. Kollégái az előrejelzés ellenére csónakkal ebrudálták közben kifelé a vízibicikliseket, hogy nekik se essen semmi bajuk.

kép forrása: http://www.origo.hu/tudomany/20120904-gyornyoru-viharos-balaton-biro-zsofia-fotoi.html

Kívánom, hogy mindenki olyan szerencsés legyen, hogy olyan helyen tölthesse a nyaralását, ahol ilyen lelkiismeretes emberek vannak!

DE!!! Nem kifogás az sem a felelőtlenségre, ha nincs a parton egy olyan férfi, mint a mi esetünkben! Nem kifogás az, hogy gyerekekkel, vízi-csodajárgányokkal a vihar jelzése ellenére magunkat és a családot veszélybe sodorjuk, "Nekünk úgysem lehet semmi bajunk!" -felszólalással.

Nem! Veletek is előfordulhat! Ugyanúgy,ahogy azokkal, akikről a mai hírverések szólnak: Kisgyermeket is mentettek ,....
Balatonba zuhant ..... 
Eltűnt embereket keresnek Balatonfürednél ..... 
Ti is lehettek majd azok!

Minden, de tényleg minden részvétem az érintetteknek és mielőbbi gyógyulást kívánok azoknak, akik átvészelték a baleseteket.
De egy kérdést feltennék: Az Internet, a Tv, az okostelefonok és ebben a nagy információszabadság korában hol volt a fületek, az eszetek?
Tudtuk, tudtátok, hogy jön a vihar! Akkor miért? Mondjátok! Miért?

Vigyázzunk kincseinkre!

A nyár a lazaságé, a pihenésé, a felhőtlen időtöltésé! De vigyázzunk arra, hogy a felhőtlen ne legyen egyenlő a felelőtlennel. 

A nagy melegben sokan útnak indulnak, hogy fürdőkbe, mamihoz, nyaralni, kirándulni induljanak. Tudom, luxusnak hangozhat, de ma már talán egyre gyakoribb a klíma az autókban. Használjuk! Ablak fel, klíma be és figyeljetek a megfelelő hőmérsékletre., Túl hideg se legyen, nehogy megfázzatok, viszont legyen kellemes az utazás, hogy ha vezetsz, akkor megfelelő éberséggel ülhess a volán mögött. Ha nincs klíma, akkor sem veszett fejsze az utazás. Induljatok korán, használd ki a hajnali órák frissességét és akkor utazzatok!

Kutyusok, kedvencek:
Ne a déli napsütésben sétáltasd! Én már jártam úgy, hogy majd leégett a lábam a forró aszfalton a sarumban. Képzeld el Őt!Ha mégis "akkor kell menni", akkor kapd fel az öledben és vidd füves területre! 

Gyerkőcök: 

Sapi - kalap - fejkendő! Kötelező! A vékony kis fejbőrük, a növekvő hajkoronák és a kis termetük nem bírja el, hogy órákig süsse őket a nap! Védd őket fejfedővel, kend be napolajjal, naptejjel és a kritikus órákban csak árnyékban tartózkodjatok! Itass vele rengeteg vizet, kerüljétek a cukros üdítőket, a tonnaszám fagyit! Csinálj gyümölcsleveset és hűtve add neki,- meg Apucinak is! 

Te magad:
Tudom, mindig ez az utolsó. :) Mi Nők elrendezzük a lakást, hogy jó hűs legyen, figyeljük hogy honnan süt a nap, bepakoljuk a táskába a túlélő csomagot, kiválasztjuk mindenkinek  a megfelelő ruhát, védőkrémet, megatöbbit .... Elrakjuk a vizet, bekenjük a kölyköt, apuci nyakát, a kutyának kicseréljük a tálkáját, nagymamit felhívjuk, hogy kell -e valami, mert megyünk a Tecsóba.
Ne feledkezz magadról sem! Te sem vagy Droid! Törődj magaddal és nyújtsd oda a férjednek a naptejet, mert égő lesz az égett asszonykával :)

És most egy videó, hogy lásd, a hőség milyen veszélyes lehet!
Soha ne hagyd a gyereket a kocsiban! 

Katt:

SOHA NE HAGYD EGYEDÜL A GYEREKET A KOCSIBAN!

Páratlan Patrióta – rovat Pisch Norberttel

„ Kitettük egymás elé az asztalra a célokat”

A Fefine gondolata már régóta motoszkál bennünk és folyamatos megerősítések kísérték ezt a munkát. Biztosan Te is ismered azt az érzést, amikor nagyon szeretnél valamit, a folyamat közben „véletlenül” megtalálnak emberek és a végén megszületik valami új, nagy dolog. Nem tudod még, hogy mi az, nem tudod, hogy még, hogyan illeszkedik a nagy egészbe, de azt igen, hogy közös az út. Na így vagyunk mi Norbival.  Roppant energikus, magával ragad bárkit a lendület, amit diktál és van az a pont, amikor csak hagyod, hogy menjen, mert már igazából nem is érted őt, csak bízol...

Norbi neve és a munkái magukért beszélnek a városban, legyen szó a Diákpárbajról, az új Belváros átadásáról, vagy a Március 15-i Ünnepségekről. Ami összeköt minket, az a tenni akarás és az alkotás vágya, a hiánypótlás, célunk kézzel fogható segítséget és szórakozást nyújtani.

Ma egy kicsit másképp beszélgetek Vele. Most nem lesz a kezében csavarhúzó és nem a hangpult mögül ad instrukciókat. Ma nem diákok között szaladgál és nem egy nagyrendezvényt tárgyal le. Ismerjétek meg a családapát, aki lát maga előtt egy víziót, ami tudja, hogy megvalósul. 
Csak most, itt, egy fagyi mellett együtt ülünk veletek… értetek…

  

Fefine: Az elmúlt években annyit hallottunk az Alba Regia Tanulóiért Kulturális Egyesületről, Téged láttuk már futni pass-okban a nyakadon, láttunk várat összeszerelni, de sűrűn csápolsz lelkes szülő szerepében, mikor a kisfiad fellépésén találkozunk. Számos városi nagyrendezvényhez fűződik a neved. De ki Pisch Norbert valójában? Mit kell tudnunk rólad?

Pisch Norbert: A sok egyéb elfoglaltságom mellett a Színházban értékesítési vezetőként dolgozom, sok mindent végigjártam, régen például pincérkedtem is, mindenben maximalista vagyok. Azonban első sorban családapa vagyok, van két gyermekem, akik ha nincsenek, valószínűleg az ART sem lenne.

Fefine: Ha már szóba hoztad az ART- ot, mesélj egy kicsit nekünk az indulásról, hiszen azért van már mögöttetek bő 5 év működés, azóta sok mindent letett a szervezet az asztalra. Gondolok itt a diákokkal való munkára, a városi nagy rendezvényekben való közreműködésre. Annyira szerteágazó tevékenységek ezek, de valahogy mégis egy komplex egész része, amit nyújt a fehérváriaknak az egyesület. A név alapján azt hinnénk, hogy az alap az, hogy a diákokkal működtök együtt, de pont ők azok a korosztály, akik folyamatosan változnak a trendek, az ideológiák mentén. Hogyan építitek ezt bele a működésbe?

Pisch Norbert: Az ART egy baráti beszélgetésből indult, mikor arról beszélgettünk, hogy ez sincs, az sincs és a sok mellébeszélés után úgy döntöttünk, hogy ideje inkább abba az irányba elindulni, hogy mi és hogyan valósulhatna meg. Láttuk, hogy működik. A fiatalok nem változtak az elmúlt időben a mi meglátásunk szerint, sőt pont nekik szeretnénk kedvezni. Azt látom, hogy a 15-18 éves korosztályra nem jut megfelelő hangsúly. Van program a pici gyerekeknek, nyugdíjasoknak, felnőtteknek, őket viszont nem lehet egy koncerttel elintézni. Nekik ez kevés. Ennek a korosztálynak célokat kell adni és értelmes elfoglaltságot nyújtani az iskolán túl is. Erre volt jó a Diákpárbaj. Ez a rendezvény-sorozat olyan plusz elfoglaltságot, hobbit adott nekik, amiben olyan rejtett tudásaik, tartalékaik kerültek felszínre, ami nem biztos, hogy egy formális közegben megtörténhetett volna. Belőlük közösséget formálni: na az a nagy munka! A Diákpárbaj mindig egy dübörgő, lüktető közösséggel egyenlő. Az első generációból már repültek ki olyan fiatalok, akik tudom, hogy 1-2 év múlva Fehérvár aktív közéleti szereplői lesznek. Ebben biztos vagyok! Ezért nem szabad ezt a munkát abbahagyni, hiszen a régi diákok fogják kinevelni a maiakat. Mi egy jó alapot erre már letettünk.

Fefine: Azonban most a töretlen öt év után kimaradt a Diákpárbaj. Ennek mi az oka? Eltolódtak a prioritások?

Pisch Norbert: Szó nincs róla! Kell a megújulás, már valami komplexebb formán gondolkodom, szeretném saját lábra állítani a történetet, hogy a fenti célokat meg tudjuk valósítani. Számomra ez már nem csak arról szól, hogy párbajoznak a fiatalok. Hosszabb távú jövőben gondolkodom. Te is anya vagy! Ez olyan, mint amikor neveljük otthon a gyereket: nem tudsz neki mindent megszabni, értékeket tudsz neki mutatni, irányokat, ő pedig kiszedi belőle azokat, ami neki hasznos. Nekünk is az a fontos, hogy jó irányokat mutassunk: sokféle színt az életből, a városból.  Én abban hiszek, hogy ha Fehérváron ezt tesszük, a jövőben sok alkotó közösség jöhet létre ezekből a fiatalokból. Ők majd együtt tesznek nagyokat, együtt jobbítanak majd, ez közös érdekünk.

http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_116109#

Fefine: Ez a komplexitás és tudatosság jelenik meg azokban a rendezvényekben is, melyekkel a városi forgataghoz csatlakoztok be. Ezekben nem csak az ART- ot látom belőled, hanem látom a színházi szakembert. Hogy fér össze a két világ? A tudatos, fiatalokért dolgozó Norbi, az egykoron színházi technikus, a ma már értékesítés területén dolgozó vezető. Ez volna a titkod, ahogy átlátod egy rendezvény területét az első csavartól a megvilágításon át addig, hogy hogyan lesz az egész közönségbarát?

Pisch Norbert: A kialakult eredményeknek része a Színházi énem, hiszen nagyon sok szempontrendszert, más látásmódot van lehetőségem megismerni ott és ez szemléletmóddá válik. Említettem, hogy annak idején dolgoztam pincérként. A mai napig nem tudok elmenni úgy egy étterembe, hogy ne azt nézzem, hogy „nem úgy fogja, nem úgy teszi le, nem úgy néz ki, nem úgy hozza ki …” - engem ezek zavarnak és inkább otthon eszem! Ugyanígy vagyok a rendezvényekkel is. A színház az a hely, ahol el tudnak hitetni veled egy illúziót,- én is erre törekszem a rendezvényeimnél. A Diákpárbaj során elhitetjük azt a fiatalokkal, hogy ebben a „harcban” ők is lehetnek győztesek. Szabadon lehet közben önmaga, azt teheti, amiben Ő jó. Ez egy különálló tér, ahol szabaddá válhat. Vagy nézzük a március 15-i műsort, ahol az illúziót az időutazás jeleníti meg, hiszen megidézünk egy másik kort. Az emberek játszottak velünk, fantasztikus volt!

Azt azért el kell, hogy mondjam, hogy a legbüszkébb a Fő utca átadására vagyok. Az egyesület életében szakmailag az egyik legnagyobb kihívás volt. Olyan szinten jól sikerült, hogy nem tudnék azóta olyan rendezvényt mondani, amit akkora siker övezett. Persze nincs új a nap alatt, az azóta megvalósult rendezvények is az átadás programelemeinek gyökereiből táplálkoznak, ami arra jó, hogy azt a célunkat elértük, hogy az ART mérce lett!

Fefine: Azért van ebben a munkában sok nehézség is, már csak azért is, mert emberekkel, emberekért dolgozunk. Személyes tapasztalatom, hogy nagyon sokan szeretnének rendezvényszervezéssel foglalkozni, mert az olyan „menő”. Viszont mi tudjuk, hogy ez az a munka, amit akkor is végzel, amikor más szabadságon van, és hogy ez egy olyan folyamat, ami nem akkor kezdődik, amikor megérkeznek, és nem áll meg akkor sem, amikor elmentek a vendégek. Nem beszélve az irigyekről, azokról, akik úgyis jobban csinálnák. Ezzel hogyan küzdesz meg?

Pisch Norbert: Az indítómotor az volt az ART alakulásánál, hogy mire a gyermekeim idősebbek lesznek, addigra „legyen már valami”. Ők most 6 és 9 évesek és azt már el tudom mondani, hogy a városban van egy-két olyan program, amire érdemes őket elhozni, azonban olyan még nincs – az én szempontrendszerem szerint-, amire azt tudom mondani a vidéki rokonoknak, hogy „Na, erre kötelező eljönnötök!” Tehát van még előttünk feladat.

Az irigyekkel nem foglalkozom, nem is tudom, hogy vannak-e. Talán az bosszantó tud lenni, ha elfelejtik, hogy egy – egy újragondolt rendezvényünkben feledésbe merült, hogy mi voltunk az eredeti értelmi szerző,- véleményem szerint korrekt lenne, ha ezekben az esetekben megemlítenének minket. Ezekben a helyzetekben az segít átlendülni, hogy a Jóisten megáldott annyi tehetséggel, hogy másnap mindig kitalálok valami mást.

Fefine: Ilyen újdonság a LISZI is a Vízivárosban. Az ART- nak alkalmazottjai lettek és változott a tevékenységi terület.  Milyen újdonságokat hozott ez az életetekbe?

Pisch Norbert: Azt mondták, pályázzunk, mert nekünk való, én pedig elgondolkodtam rajta. Érdekes helyzet volt, mert amikor kidolgoztam, hogy mit is csinálnék én lakótelepi közösségfejlesztés címszó alatt, majd összevetettem a pályázati követelményekkel, akkor kiderült, hogy majdnem megegyezik azzal, amit a kiírás alkotói megálmodtak. A változás abban rejlik a LISZI esetében, hogy míg mi addig komplexen Székesfehérvárban gondolkodtunk és egy célcsoporttal dolgoztunk a munkánk során, a LISZI esetében egy körzetről beszélünk és abban szólunk mindenkihez. Így egy év után azt mondom, hogy nagyon hasznos tapasztalás volt és a munka java része most az, hogy a támogatási időszak után is meg tudjuk tartani a konstrukció azon szegmenseit, melyeknek a fenntartása szükséges.

Fefine: LISZI- ből három nyitotta meg a kapuit, három teljesen különböző típusú városrészben és működésük során azt láthattuk, hogy mindenkinek más igényeket kellett kielégítenie. Mik voltak azok a területek, amelyek a Vízivárosi LISZI esetében égetőek voltak? Mely célcsoportok szorulnak támogatásra ebben a városrészben?  

Pisch Norbert: Két célcsoport az, ami a legnagyobb figyelmet igényli, a kismamák és a mozogni vágyók,- ezért is vagyok nagyon boldog, hogy Mi egymásra találtunk. Indítottunk egy Baba-mama klubot a projekt elején. Szerintem szégyen, hogy a mai világban nincs olyan hely, ahova egy kismama elmehet közösségbe. Nem csak arról van szó, hogy megbeszéljék a pelenka fajtákat, hiszen a XXI. századi kismamák nem ezt igénylik. Mindennapi témákat akarnak boncolgatni, ki szeretnének bontakozni, közösségben kívánják megbeszélni az őket érintő aktualitásokat. Egy nő életében ebben az időszakban nagyon meg van szabva az élete. Fontos, hogy egészséges lélek maradhasson és Nő. Ehhez kell a közösség kell, hogy feltöltődve térjen haza. A Baba-mama Klubot száz százalék, hogy fenntartjuk.

A másik nagy siker a Mozgásóra. Azt látom, hogy úton-útfélen egészséges életmódra, sportra ösztönzik az embereket, miközben arra nem fordítunk elég szót, hogy sokan nem azért nem járnak sportolni, mert nincs kedvük, hanem azért mert nincs pénzük rá. Mi minimális hozzájárulással tartjuk ezeket az órákat, szinte kivétel nélkül telt házzal. Mindezek mellett életre hívtuk a Juniálist, ami egy olyan városrészi rendezvénnyé nőtte ki magát, ami eddig abszolút hiány volt Vízivárosban.

Fefine: De azért nyugtass meg, nem mindent Te intézel. Mesélj egy kicsit a kollegáidról!

Pisch Norbert: Ketten dolgoznak a LISZI-ben alkalmazottként és maximálisan beváltak. Ez a munka nem egy klasszikus irodai munkakör, a mi esetünkben egy közösségnek a tagjaivá kellett válnunk, ami egy közel sem egyszerű folyamat, ennek soha nincs vége. A munkatársak már névről ismerik azt a kört, akikkel dolgozunk, és a sorsaikkal együtt ismerik meg őket. Például van egy olyan feladatunk, ami nagyon hálás és ebben látom a LISZI jelentőségét egy városrész lakóközösségében. Például múltkor volt egy bácsi, aki szólt a lányoknak, hogy ha tudnak valakit, aki segíteni tud számára a ház körül, mert kitelik a kedvéből és az idejéből, netán unatkozik, akkor ő nagyon hálás volna. Párhuzamosan egy nyugdíjas, de jó formában lévő hölgy felajánlotta, hogy heti 1-2 órában szívesen ad az idejéből olyannak, aki segítségre szorul. A kollegák őket hozták össze. Sajnos elidegenedünk a mai világban, ezek azok a folyamatok, amibe egy ilyen típusú iroda bele tud állni hatékonyan.

Fefine: Ez szuperül hangzik, viszont úgy látom, hogy ez szoros összefogások révén tud csak létrejönni. Mit gondolsz a városban működő civil szervezetekről? Bejegyezve nagyon sokan vannak, működni azoknak egy része működik, látványos tevékenységet annak is csak egy töredéke végez. Szerinted van az a folyamat, amiben a civil társadalom összefogással célt tudna érni a városban?

Pisch Norbert: Össze kell gyűjteni az erőforrásokat. A civil szektorra ráférne egy összeírás, hogy ki mivel foglalkozik, ki milyen aktív, ki miben jó, vagy sem. Ezt a térképet én felrajzolnám és összehoznám a kapcsolatokat. Fontos volna, hogy a civilek keressék egymást azonos témájú rendezvények, célok esetén,- bár ehhez elengedhetetlen volna egy városi rendezvénynaptár létrehozása is. Az együttműködések a mai fehérvári civil szervezetek körében jelen állapotban nehezen valósulnak meg, mivel nagyon különbözőek az értékek. Vannak, akik egy speciális dologgal foglalkoznak és nem akarnak integrálódni. Vannak viszont, akik aktívak és tele vannak energiával, mint annak idején mi is voltunk. Az ő életükben még a szervezeti cél a legfontosabb és nem valami más. Nem a túlélés, az életben tartás, a pénz, hanem az, ami miatt szerveződtek.  

Fefine: Ebben nagyon egyetértünk és ezért is ülünk most egy asztalnál a jövőbe tekintve. A Fefine az alulról szerveződő közösségeket pártolja saját céljainak mentén, aminek a fókuszában a nők, az édesanyák állnak és közvetve családjaik. Velünk az oldaladon mi az a jövőkép, amit látsz, mi az amiben mi tudunk együttműködni veletek? 

Pisch Norbert: Nagyon bizakodó vagyok, mert látom a szükségességét, ahogy azt a LISZI fenntartása kapcsán is mondtam. A Nők szerepe a kulcs a legtöbb dologhoz és a civil összefogás a szervezetek között.  Ami számomra fontos és ebben partnerre találhattam bennetek, hogy nem akartok elmenni a másik mellett, ahogy én sem. Nem az a cél, hogy barátokat eltaposva, családot háttérbe szorítva törjünk előre a célért, a fehérváriakért. Úgy érzem, együtt mindig könnyebb!

Egymásra licitáló anyukák

Orvosi rendelőben, tanácsadáson, játszótéren, közösségi portálon, a sétáló utcán,- mindenhol van egy másik kismama, aki biztos „betalál”.

Természetesen mindenkinek a saját gyermeke a legszebb, a legokosabb, a legügyesebb és ez így is van rendjén. A mindennapokban akaratlanul is összehasonlítjuk a gyermekeinket a másikéval,- és habár ez sem éppen szerencsés, de mi van akkor, amikor a kismamák egymást méregetik? 

Borzasztó! Emlékszem, már terhesen is azt nézegettük, kinek mekkora a hasa, -neki gömbölyűbb volt, neki feljebb-lejjebb, volt, akin nem is látszott, hogy gyermeket vár.

Aztán a csoda megérkeztével jöttek a születési súllyal, etetési szokásokkal kapcsolatos kérések. Valljuk be, az ember lánya nem biztos, hogy ezt mindenkivel szereti megosztani ezeket az intim dolgokat. Na én is közéjük tartozom! Viszont az ostrom alatt hamar rájöttem, hogy ha nem akarom, hogy másnap a romlott szalámiból adjon a pultos néni, akkor válaszolok a „Na szopizik?” - és hasonló kérdésekre.

Séta- idő. Az utcán tologatva a manót észrevettem, amit  a még pocakos-babakocsis pályafutásom előtt soha! Hiába a híresztelések a fogyatkozó gyerekszámokról, mást sem látni, mint szaladgáló pelenkásokat és babakocsikat, a babakocsi mögött pedig homlokra feltolt napszemüveges kismamákat! Bakker! Olyanok, mint Én! Csak egy dologban különbözünk, ő engem bámul, én meg őt! De miért?

A folyamat éget végig abban a pár másodpercben, míg elhaladunk egymás mellett:

Megnézi a babakocsit: talán a miénknek jobb a márkája, vagy pont az ellenkezője miatt becsmérel? Fenébe is, tényleg a másikat kellett volna megvenni. Annak nagyobb volt a kereke elől. Lehet, hogy azon agyal, hogy szegény gyerek rázkódik, pedig nem is! Megnéztük.

Aztán megnézi a gyereket, az én kis gyöngyszemem. Biztosan ő is aranyosnak tartja, hiszen mi más lenne? Vagy foltos ruhát adtam rá? Tényleg, az előbb bukizott egyet! A fenébe, én nem látom az Ő babáját, úgy be van csomagolva. De miért csomagolta így be ebben a nagy melegben csórit? Bezzeg az enyém, őt éri a levegő!

A legrosszabb viszont még hátra van: Én. Érzem, ahogy csontig hatol a tekintete: nézi, mennyire hoztam magam formába szülés után. Ha szabadidőben vagyok, az a baj, hogy elslaposodom a gyerek mellet, majd tuti megcsal a férjem. Ha csini vagyok, akkor meg minek csípem ki magam, hiszen ez csak egy séta a gyerekkel. Mi a jobb, ha a világ látja a táskás szemeim, vagy az, ha kicsit ma több az alapozó rajtam?

Továbbhaladva pedig csak a fent említett kérdések harsognak a fejemben, szüntelenül keresem a helyes válaszokat,- egészen a következő babakocsiig…

  

Belvárosi kitekintő szökőkút témában

Imádjuk az új Belvárost, megszerettük, megszoktuk minden szépségével és minden hibájával együtt. Tény, ami tény, hogy a "rehabilitált" gyöngyszem megtelt élettel, kiülős, mosolygós arcokkal.

Egy bajunk van csak vele,- nem tudjuk használni. 

A szökőkút dísz, látvány, alkotás. 

Akkor is, ha sík talajon van, rá tudunk sétálni könnyűszerrel. 

Elhisszük, hogy itt a nyár, elviselhetetlen hőség és kánikula van, azt is tudjuk, hogy ilyenkor a kicsikkel elég nehéz bírni, de a Belvárosi szökőkutak és csobogók akkor sem arra valók, hogy hűsöljünk bennük. 

forrás: http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_11600

Ezúton szeretnénk egy téveszmét eloszlatni: a szökőkút nem közösségi strand! 

Amennyiben a fentiek nem szolgáltak elegendő okkal a gyermekek és a kutyák (no comment!!!)  távol tartására, pár intés, amit hasznos átgondolni! 

A fürdőző gyerekek és hűsölő kutyák látványánál sokkal nagyobb probléma a lubickolás esetleges egészségügyi következménye. A szökőkutak vize ugyanis szennyeződhet állati ( például a galambürülékkel, szeméttel, csikkel, de különböző mikroorganizmus us elszaporodhat benne! A baktériumok és vírusok betegségeket, főként hasmenést vagy bőrtüneteket okozhatnak. 

Mostanában így is elég gyakoriak a vírusos, hasmenéses fertőzések, melyeket remekül átadhatnak egymásnak a manócskák. 

Mindezek után csak arra kérünk benneteket, hogy "Légyszi! Ne!" :-) 

Fefine

 

Éjszaka a nagymamánál, avagy egy „baba- mentes” nap története

„… már nagyon régen vágyom egy igazi estére,- pelenka nélkül, popsi krém nélkül, amikor csak egymásra kell figyelni, amikor kimozdulunk a lakásból és kicsit gondtalannak tűnik minden.

 „ Menjünk el találkozzunk a kollegákkal, barátokkal,- majd a baba Anyuéknál alszik!”- hangzott el az ötlet. A „nagy átadás” előtt még röpke családi program: foci, cseresznyézés a parkban, frissen mosott fejek száradnak a napon. Az én Kincsem

et elbűvölik a kutyák, először nyalja meg a cseresznyét, ami végig folyik a kis arcán és valami megmagyarázhatatlan okból addig nyüszög, míg nem kaphatja meg a nagybátyja ásványvizes üvegét,- hiszen milyen jó is azt nyalogatni.

Azután hazamegyünk, és gondos csomagolás következik: vitamin, pelenka, alvós játékok, popótörlő, ruhából vagy három váltás,- biztos, ami biztos. Játékok, saját pokróc és sorolhatnám tovább a végeláthatatlan pakk tartalmát, mire felkerekedünk a nagyihoz. Megkérem, hogy bármennyire is szeretné, ne aludjanak egy ágyban,- nem tudom ez valami berögzült dolog nálam-, ha bármi van, akkor hívjanak, és annyiszor puszilgatom meg az én Egyetlenem, hogy már a 7 hónapos fejével élből eltol magától és vinnyog, hogy ebből már kezd elege lenni. Megértem, mert az Apukájának is. Menni kellene!

Útra kelünk és közben egyszerre zakatol a szívem és az agyam. „Szerinted, jól van?!”, „Jaj, úgy imádom, ugye milyen aranyos volt,  amikor…?” , „Ugye nem fog leesni álmában az ágyról?!

Az én Szerelmem pedig nyugtatgat, hogy „Ne aggódjál, minden rendben lesz, - így ismered Kismukkot?” – Nem! Valóban nem ilyen. Annyira talpraesett, annyira mosolygós vidám gyerek. Nem fél senkitől és semmitől. Feltétel nélkül mindenkire nevet, nagyon okos és bátor!- Jó, akkor nem lesz gond.

Mikor már ott vagyunk, minden szuper, és talán még el is felejtem, hogy otthagytam Őt a Maminál. Beszélgetünk, mókázunk, azután séta a sötétben, majd koncert. Jó kikapcsolódni, bár valahogy kitör mindkettőnkön a fáradtság, a hétköznapok. Egyre több az ásítás, már nem vagyunk olyanok, mint régen. Akkor mit jelentett az első pohár bor? Annyit, hogy lesz második … Most meg már szédülök  tőle, de nem baj, ez biztosan a felnőtt korral jár. Pedig lélekben még mindig a koli folyosóján szaladgálunk és várom Életem Szerelmét, hogy nézzen ki rám a 116-osból és nyomjon egy csókot az arcomra. Ennyi év távlatából most az a srác a szomszéd szobából éjszaka kézen fog, és miután betérünk még egy Túró Rudiért a nonstop- ba, hazavisz a közös otthonunkba.

Ahogy beérünk az ajtón, valami belém hasít: nincs itthon. Érzem a száradó babaruhák illatát, a babaszagot, majd bemegyek a szobájába, de az én kislányom nincs itthon. Rámtör a lelkiismeret furdalás, de tudom, hogy nem szabad, hiszen én Nő is vagyok és fiatal is vagyok és magamra, magunka is gondolnom kell. „Oké, talán nem esik le az ágyról a Maminál”-  és ezzel  a gondolattal alszom el.

Reggel 07.06 perckor valami megmagyarázhatatlan történik velem: Manócska hangjára ébredek. Arra a kis nyüszítő, rövid, éles hangra, amivel minden reggel jelez nekem. Tényleg, hallom! Persze, nincs itthon, de talán már ennyire belém égett a 7 hónap alatt ez a hang. Persze visszaaludni nem tudok, így írok Anyunak egy SMS- t, hogy hogyan van a Bébi, de reggel egy nagymama nyilván nem a mobiljával van elfoglalva, így válasz nem érkezik. Csak én vagyok ébren, látszik az ablakból, hogy az időjárás nagyon elromlott, ahogy az illetékesek megjósolták. „Mi van, ha leesett az ágyról?! ….Csak szóltak volna, ha baj van!” Nem maradt más, mint kiírni magamból, hogy mit érzek, mert Őt nem zaklatom, hadd aludjon! Most tud!”

Fél 10- ig bírom, addigra már glédában állok, hogy akkor most menjünk le a boltba, vegyünk a kisbabánknak valamit és menjünk gyorsan érte, mert látni akarom. Így is lett: vettünk neki őszibarackos babaitalt és már rohantunk is. A nagypapi nyitja az ajtót és én rázendítek a nótára már az előszobában. Ez a Mi nótánk! Ezt énekelem neki mindig, amikor megyek hozzá, és ő még engem nem láthat, csak hallhat: „ Fürge róka lábak, surranó kis árnyak…” – lehet Wolf Katival nem ér fel a muzsika, de neki tetszik.

Már fordul a nappali ajtaja felé, és ahogy meglát, négykézlábra ereszkedik, és olyan tempóban mászik felém a világ legszélesebb mosolyával, ahogy még nem láttam Őt. Én is négykézlábra ereszkedek és én is megyek felé. Odaér és felkapom, megpuszilgatom, ő nevet, kacag, de a tekintete már vándorol is tovább: Apa is itt van!  Örömteli sikoly, én átadom neki, hogy Ő is érezze, amit én.

Itt van, jól van, nem esett le az ágyról, még mindig szép, okos, mosolygós, sugárzó és boldog baba! Én pedig boldog anyuka! Anya meséli, hogy jól érezte magát, aranyos volt, jól aludt; reggel 07:06 perckor kelt,- ledöbbenek magamban, de inkább nem szólalok meg…

Nem hittem volna, hogy a gyerek olyan, mint a drog. Hozzászoksz, boldoggá tesz, függsz tőle, ha nincs veled, akkor elvonási tüneteid vannak, és ha megkapod extázisban vagy!

Már itthon vagyunk, határtalan nyugalom és egyetlen, visszavonhatatlan érzés jár át:

A lányom anyja vagyok!