Éjszaka a nagymamánál, avagy egy „baba- mentes” nap története

„… már nagyon régen vágyom egy igazi estére,- pelenka nélkül, popsi krém nélkül, amikor csak egymásra kell figyelni, amikor kimozdulunk a lakásból és kicsit gondtalannak tűnik minden.

 „ Menjünk el találkozzunk a kollegákkal, barátokkal,- majd a baba Anyuéknál alszik!”- hangzott el az ötlet. A „nagy átadás” előtt még röpke családi program: foci, cseresznyézés a parkban, frissen mosott fejek száradnak a napon. Az én Kincsem

et elbűvölik a kutyák, először nyalja meg a cseresznyét, ami végig folyik a kis arcán és valami megmagyarázhatatlan okból addig nyüszög, míg nem kaphatja meg a nagybátyja ásványvizes üvegét,- hiszen milyen jó is azt nyalogatni.

Azután hazamegyünk, és gondos csomagolás következik: vitamin, pelenka, alvós játékok, popótörlő, ruhából vagy három váltás,- biztos, ami biztos. Játékok, saját pokróc és sorolhatnám tovább a végeláthatatlan pakk tartalmát, mire felkerekedünk a nagyihoz. Megkérem, hogy bármennyire is szeretné, ne aludjanak egy ágyban,- nem tudom ez valami berögzült dolog nálam-, ha bármi van, akkor hívjanak, és annyiszor puszilgatom meg az én Egyetlenem, hogy már a 7 hónapos fejével élből eltol magától és vinnyog, hogy ebből már kezd elege lenni. Megértem, mert az Apukájának is. Menni kellene!

Útra kelünk és közben egyszerre zakatol a szívem és az agyam. „Szerinted, jól van?!”, „Jaj, úgy imádom, ugye milyen aranyos volt,  amikor…?” , „Ugye nem fog leesni álmában az ágyról?!

Az én Szerelmem pedig nyugtatgat, hogy „Ne aggódjál, minden rendben lesz, - így ismered Kismukkot?” – Nem! Valóban nem ilyen. Annyira talpraesett, annyira mosolygós vidám gyerek. Nem fél senkitől és semmitől. Feltétel nélkül mindenkire nevet, nagyon okos és bátor!- Jó, akkor nem lesz gond.

Mikor már ott vagyunk, minden szuper, és talán még el is felejtem, hogy otthagytam Őt a Maminál. Beszélgetünk, mókázunk, azután séta a sötétben, majd koncert. Jó kikapcsolódni, bár valahogy kitör mindkettőnkön a fáradtság, a hétköznapok. Egyre több az ásítás, már nem vagyunk olyanok, mint régen. Akkor mit jelentett az első pohár bor? Annyit, hogy lesz második … Most meg már szédülök  tőle, de nem baj, ez biztosan a felnőtt korral jár. Pedig lélekben még mindig a koli folyosóján szaladgálunk és várom Életem Szerelmét, hogy nézzen ki rám a 116-osból és nyomjon egy csókot az arcomra. Ennyi év távlatából most az a srác a szomszéd szobából éjszaka kézen fog, és miután betérünk még egy Túró Rudiért a nonstop- ba, hazavisz a közös otthonunkba.

Ahogy beérünk az ajtón, valami belém hasít: nincs itthon. Érzem a száradó babaruhák illatát, a babaszagot, majd bemegyek a szobájába, de az én kislányom nincs itthon. Rámtör a lelkiismeret furdalás, de tudom, hogy nem szabad, hiszen én Nő is vagyok és fiatal is vagyok és magamra, magunka is gondolnom kell. „Oké, talán nem esik le az ágyról a Maminál”-  és ezzel  a gondolattal alszom el.

Reggel 07.06 perckor valami megmagyarázhatatlan történik velem: Manócska hangjára ébredek. Arra a kis nyüszítő, rövid, éles hangra, amivel minden reggel jelez nekem. Tényleg, hallom! Persze, nincs itthon, de talán már ennyire belém égett a 7 hónap alatt ez a hang. Persze visszaaludni nem tudok, így írok Anyunak egy SMS- t, hogy hogyan van a Bébi, de reggel egy nagymama nyilván nem a mobiljával van elfoglalva, így válasz nem érkezik. Csak én vagyok ébren, látszik az ablakból, hogy az időjárás nagyon elromlott, ahogy az illetékesek megjósolták. „Mi van, ha leesett az ágyról?! ….Csak szóltak volna, ha baj van!” Nem maradt más, mint kiírni magamból, hogy mit érzek, mert Őt nem zaklatom, hadd aludjon! Most tud!”

Fél 10- ig bírom, addigra már glédában állok, hogy akkor most menjünk le a boltba, vegyünk a kisbabánknak valamit és menjünk gyorsan érte, mert látni akarom. Így is lett: vettünk neki őszibarackos babaitalt és már rohantunk is. A nagypapi nyitja az ajtót és én rázendítek a nótára már az előszobában. Ez a Mi nótánk! Ezt énekelem neki mindig, amikor megyek hozzá, és ő még engem nem láthat, csak hallhat: „ Fürge róka lábak, surranó kis árnyak…” – lehet Wolf Katival nem ér fel a muzsika, de neki tetszik.

Már fordul a nappali ajtaja felé, és ahogy meglát, négykézlábra ereszkedik, és olyan tempóban mászik felém a világ legszélesebb mosolyával, ahogy még nem láttam Őt. Én is négykézlábra ereszkedek és én is megyek felé. Odaér és felkapom, megpuszilgatom, ő nevet, kacag, de a tekintete már vándorol is tovább: Apa is itt van!  Örömteli sikoly, én átadom neki, hogy Ő is érezze, amit én.

Itt van, jól van, nem esett le az ágyról, még mindig szép, okos, mosolygós, sugárzó és boldog baba! Én pedig boldog anyuka! Anya meséli, hogy jól érezte magát, aranyos volt, jól aludt; reggel 07:06 perckor kelt,- ledöbbenek magamban, de inkább nem szólalok meg…

Nem hittem volna, hogy a gyerek olyan, mint a drog. Hozzászoksz, boldoggá tesz, függsz tőle, ha nincs veled, akkor elvonási tüneteid vannak, és ha megkapod extázisban vagy!

Már itthon vagyunk, határtalan nyugalom és egyetlen, visszavonhatatlan érzés jár át:

A lányom anyja vagyok!