„… már nagyon
régen vágyom egy igazi estére,- pelenka nélkül, popsi krém nélkül, amikor csak
egymásra kell figyelni, amikor kimozdulunk a lakásból és kicsit gondtalannak
tűnik minden.
„ Menjünk
el találkozzunk a kollegákkal, barátokkal,- majd a baba Anyuéknál alszik!”- hangzott
el az ötlet. A „nagy átadás” előtt
még röpke családi program: foci, cseresznyézés a parkban, frissen mosott fejek
száradnak a napon. Az én Kincsem
et elbűvölik a kutyák, először nyalja meg a cseresznyét, ami végig folyik a kis arcán és valami megmagyarázhatatlan okból addig nyüszög, míg nem kaphatja meg a nagybátyja ásványvizes üvegét,- hiszen milyen jó is azt nyalogatni.
Azután hazamegyünk,
és gondos csomagolás következik: vitamin, pelenka, alvós játékok, popótörlő, ruhából vagy három váltás,-
biztos, ami biztos. Játékok, saját pokróc és sorolhatnám tovább a végeláthatatlan pakk tartalmát, mire
felkerekedünk a nagyihoz. Megkérem, hogy bármennyire is szeretné, ne aludjanak
egy ágyban,- nem tudom ez valami
berögzült dolog nálam-, ha bármi van, akkor hívjanak, és annyiszor
puszilgatom meg az én Egyetlenem, hogy már a
7 hónapos fejével élből eltol magától és vinnyog, hogy ebből már kezd elege
lenni. Megértem, mert az Apukájának is. Menni
kellene!
Útra kelünk és
közben egyszerre zakatol a szívem és az agyam. „Szerinted, jól van?!”, „Jaj, úgy imádom, ugye milyen aranyos volt, amikor…?” , „Ugye nem fog leesni álmában az
ágyról?!
Az én Szerelmem
pedig nyugtatgat, hogy „Ne aggódjál,
minden rendben lesz, - így ismered Kismukkot?” – Nem! Valóban nem ilyen.
Annyira talpraesett, annyira mosolygós vidám gyerek. Nem fél senkitől és
semmitől. Feltétel nélkül mindenkire nevet, nagyon okos és bátor!- Jó, akkor nem lesz gond.
Mikor már ott
vagyunk, minden szuper, és talán még el is felejtem, hogy otthagytam Őt a Maminál.
Beszélgetünk, mókázunk, azután séta a sötétben, majd koncert. Jó kikapcsolódni,
bár valahogy kitör mindkettőnkön a fáradtság, a hétköznapok. Egyre több az
ásítás, már nem vagyunk olyanok, mint régen. Akkor mit jelentett az első pohár bor? Annyit, hogy lesz második … Most
meg már szédülök tőle, de nem baj, ez biztosan
a felnőtt korral jár. Pedig lélekben még mindig a koli folyosóján szaladgálunk
és várom Életem Szerelmét, hogy nézzen ki rám a 116-osból és nyomjon egy csókot
az arcomra. Ennyi év távlatából most az a srác a szomszéd szobából éjszaka kézen
fog, és miután betérünk még egy Túró Rudiért a nonstop- ba, hazavisz a közös
otthonunkba.
Ahogy beérünk
az ajtón, valami belém hasít: nincs
itthon. Érzem a száradó babaruhák illatát, a babaszagot, majd bemegyek a szobájába, de az én kislányom nincs
itthon. Rámtör a lelkiismeret furdalás, de tudom, hogy nem szabad, hiszen én Nő
is vagyok és fiatal is vagyok és magamra, magunka is gondolnom kell. „Oké, talán nem esik le az ágyról a Maminál”-
és ezzel a gondolattal alszom el.
Reggel 07.06 perckor
valami megmagyarázhatatlan történik velem: Manócska
hangjára ébredek. Arra a kis nyüszítő, rövid, éles hangra, amivel minden reggel
jelez nekem. Tényleg, hallom! Persze, nincs itthon, de talán már ennyire belém
égett a 7 hónap alatt ez a hang. Persze visszaaludni nem tudok, így írok
Anyunak egy SMS- t, hogy hogyan van a Bébi, de reggel egy nagymama nyilván nem
a mobiljával van elfoglalva, így válasz nem érkezik. Csak én vagyok ébren, látszik
az ablakból, hogy az időjárás nagyon elromlott, ahogy az illetékesek
megjósolták. „Mi van, ha leesett az ágyról?!
….Csak szóltak volna, ha baj van!”
Nem maradt más, mint kiírni magamból, hogy mit érzek, mert Őt nem zaklatom,
hadd aludjon! Most tud!”
Fél 10- ig
bírom, addigra már glédában állok, hogy akkor most menjünk le a boltba, vegyünk
a kisbabánknak valamit és menjünk gyorsan érte, mert látni akarom. Így is lett:
vettünk neki őszibarackos babaitalt és már rohantunk is. A nagypapi nyitja az ajtót
és én rázendítek a nótára már az előszobában. Ez a Mi nótánk! Ezt énekelem neki mindig, amikor megyek hozzá, és ő
még engem nem láthat, csak hallhat: „
Fürge róka lábak, surranó kis árnyak…” – lehet Wolf Katival nem ér fel a
muzsika, de neki tetszik.
Már fordul a
nappali ajtaja felé, és ahogy meglát, négykézlábra ereszkedik, és olyan tempóban
mászik felém a világ legszélesebb mosolyával, ahogy még nem láttam Őt. Én is
négykézlábra ereszkedek és én is megyek felé. Odaér és felkapom, megpuszilgatom,
ő nevet, kacag, de a tekintete már vándorol is tovább: Apa is itt van! Örömteli sikoly,
én átadom neki, hogy Ő is érezze, amit én.
Itt van, jól
van, nem esett le az ágyról, még mindig szép, okos, mosolygós, sugárzó és
boldog baba! Én pedig boldog anyuka! Anya meséli, hogy jól érezte magát,
aranyos volt, jól aludt; reggel 07:06
perckor kelt,- ledöbbenek magamban, de inkább nem szólalok meg…
Nem hittem
volna, hogy a gyerek olyan, mint a drog. Hozzászoksz, boldoggá tesz, függsz
tőle, ha nincs veled, akkor elvonási tüneteid vannak, és ha megkapod extázisban
vagy!
Már itthon
vagyunk, határtalan nyugalom és egyetlen, visszavonhatatlan érzés jár át:
A lányom anyja vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése