Amikor eldöntöttem, hogy megírom, hogy melyek azok a mondatok, amikkel nap, mint nap szembetalálja magát egy állapotos, vagy egy kisgyermekes anyuka, akkor egy vicces hangvételű, pontba szedett kis szösszenetet készültem írni, jószerivel hallott és saját példák alapján. Aztán ihletképpen feltettem a magánprofilomon azt a kérdést, hogy milyen "jó tanácsokkal" szokták ellátni az ismerőseimet közeli és távoli rokonok, ismerősök. A kommentek száma sem volt elenyésző, de tanulságos volt az is, hogy hányan nyíltak meg privátban a témában, mivel családi, baráti konfliktusoktól tartva, nyilvánosan nem szóltak volna hozzá a témához. Így a hangnem módosult. A lenti sorokat mellettem az élet és számtalan anyuka írta. Kicsit azért, hogy nyugodt legyen a mi lelkünk és kicsit azért, hátha célba ér.
Ember lánya egy szép napon találkozik azzal a férfival, akinek gyermeket szülne. Ízlelgetik a dolgot. Már összeszoktak. A család is. Minden szép. Egy napon a csíkból kettő lesz, te pedig átlépsz egy másik univerzumba. Egy szebbe, jobba és átadod magad annak a földön túli érzésnek, hogy benned egy másik élet kezdődött el. Nem látod, mégis jobban szereted már most mindennél. Figyeled minden rezzenését a testednek, boldogsággal teli aggodalom minden egyes perc abban a kilenc hónapban, mikor felkészülsz arra, hogy a világra hozz és felnevelj egy gyereket.
A hormonoktól és a rengeteg kérdéstől, újdonságtól ilyenkor minden sokkal intenzívebb. Könnyebben változik a hangulatunk, könnyebben válunk már most Anyatigrissé,- ez teljesen természetes. Ebbe a hullámvasútba szokott berobogni mindig valaki a párizsi express-szel és megkérdőjelez mindenben, amiben már egy kicsit is biztosabb voltál.
De mikre is gondolok?
Kismamaként hirtelen közkinccsé válik a hasad. Mindenki azt hiszi, hogy meg lehet fogni, meg lehet mustrálni, simizni. Általában vagy túl nagy, vagy túl kicsi a baba korához képest. Ha az előbbi, akkor hótziher, hogy kettő helyett eszel, ami abszurd felfogás a 21. században. Amennyiben viszont normális méretű, "neadjisten" kisebb az elvártnál, akkor sanyargatod magad és koplalsz, mert a kinézeted nyilván többet ér, mint a csöpp magzat egészsége.
Pedig mi készülünk az anyaságra. Készülünk testben és készülünk lélekben. Igen, sokat olvasunk a témában, mert meg szeretnénk ismerni minden alternatívát, hogy abból kiválasszuk, vagy éppen összegyúrjuk azt, amit a magunkévá tudunk tenni. Nem azért, mert könyvből akarnánk nevelni, hanem egyszerűen azért, mert tudjuk, érezzük, hogy nekünk akkor, ott, hogyan kell felkészülnünk az anyaságra.
Aztán ott van az anyai ösztön, a kötődő nevelés, a hordozás és megannyi innováció. Sok esetben halljuk, hogy majd az anyai ösztönünk mindent megsúg. Ezzel egyet is tudunk ott, akkor érteni. Kár, hogy ehhez nem tartják magukat az emberek a későbbiekben.
Igen, mi örülni fogunk annak is, ha nem ikrek, vagy ha megint ugyanaz a neme. Örülünk, ha lány, örülünk, ha fiú. Nem, nem szeretnénk ha őt is úgy hívnák, mint a tiszteletbeli rokont és igen, megtartjuk. Nem, nem becsúszott, de ha így lenne, az is a mi dolgunk lenne. Amikor rosszul érezzük magunkat, tényleg nem vagyunk jól. Tudjuk, hogy ez az állapot nem betegség, viszont akkor ott, támaszra van szükségünk. Egy simogatásra, egy jó szóra, egy kis jelenlétre.
Még valami! Igen, erre a világra fog megszületni. Amikor mi kiválasztottuk egymást, akkor nem a politikai- gazdasági környezetet vizsgáltuk. Amikor mi a gyermekünkre gondolunk, mikor a jövőnket tervezzük, felelősségteljesen cselekszünk.
A mi állapotunkban kérlek, ne a saját meg nem élt anyaságotokat bontakoztassátok ki. Kérünk benneteket, hogy a még meg nem született gyermekeinkre ne mint önigazolásra tekintsetek, aki jó példa lesz arra, hogy rosszul vagy jól cselekedtetek hosszú évekkel ezelőtt.
....folytatjuk ....
Berdó Erika G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése