2016. november 7., hétfő

Élet a szülés után. Ki figyel Rád?

Amikor ott állsz a tükör előtt, vagy csak meredsz magad elé a fotelban ülve, felteszed a kérdést magadnak, hogy ezt akartad-e. Nem hallod a hangod, nem hallod a gondolataidat sem. Egy rajtra kész gépezet vagy, ami szusszanásra, sírásra indul, szükségleteket pásztáz és ellát. Ellát egyet, ellát kettőt, ellát mindent.

Persze nem maradéktalanul. Valami mindig hiányt szenved, amin tudsz még lelkizni is és közben figyeled a szomszédasszonyt, nézed azt a csinos nőt, akivel mindig összefutsz a boltban és értetlenkedve állsz azelőtt, hogy nekik miért megy jobban. 

Ma sem fésülködtél és még mindig a kinyúlt felső van rajtad. A lábad nem borotváltad egy hete, a szemöldököd kozmetikusért kiált, de legalább a szemed kihúztad, mert azt hiszed, valamit javít az összhatáson,  amikor hazaér a férjed. 


Elaludt. Arra gondolsz, hogy ő a legszebb angyal a világon. Mindent megér, minden fájdalmat, kellemetlenséget, minden átvirrasztott éjszakát és azt kívánod, hogy soha ne legyen vége. 

Csak kár, hogy ez a nap is csak 24 órából állt: ezalatt 16 órában ébren álltál szolgálatot, 4 órában éberen aludtál, a másik 4- ben pedig a család többi részére próbáltál figyelni. 

De Rád ki figyel? 

A jelenlegi gyakorlatban a szülésre a védőnő és (ha van) a szülésznő készít fel. Jársz minden hónapban méricskélni, pecsételni, vért adni, pecsételni, ultrahangra, pecsételni. Jön a védőnő, mikor csak tud, csekkolja a környezetet, a kókuszmatracot, a kelengyét, a papírjaid és megkérdezi, hogy hogy vagy,  jó esetben érdekli a lelkiállapotod. Bár ez nem evidencia. 

De mi van szülés után?

Kész vagy. Fáj, sajog, fáradt vagy, mindenki Rátok kíváncsi. De a többes szám csak azért, mert te vagy a baba kötelező tartozéka. Mint az aksi a telefonodban. Csak akkor foglalkozol vele, ha merül. Gyorsan adsz neki egy kis "löketet" , hogy működjön, mert álljon már készenlétben "azúristenit". 

Látogatók ezrei lepnek el, mindenki a kis szeretetcsomagot akarja, mindenki boldog, te pedig csak arra gondolsz, hogy ki fogja eltakarítani azt a sok poharat, vagy éppen azon rágódsz, hogy a totálisan reménytelen napirendednek ezennel totálisan befellegzett. 
Közben igazságtalannak tartasz minden ilyen gondolatot, hiszen közben ki vagy éhezve egy jó beszélgetésre, egy - egy felnőtt szóra, a társaságra, de a "hogyvagy"-része nem mindenki elé való, a sírás pedig nem illő, így egszerűen csak örülsz a jelenlétüknek.

Így maradnak a hosszú séták, a magányos percek, és a fürdő magányában elejtett könnyek. 

A védőnő még mindig jár. Gyerek él, mozog, eszik, nem eszik. Szopik. Hogyan, mennyit, mérleg, így tedd rá- úgy tedd rá. Nem baj, ha fáj, majd megszokod, majd megtanuljátok. Ne adj tápszert, miért adtál tápszert, miért adod fel. Jövő héten is érkezik, ma is itt van, három napja is itt volt. A konyhaajtót becsukod, mert nem volt idő mosogatni, csak nem akar bemenni. Majdcsak nem jön a GYIVI,

A kérdés, hogy hogyan érzed magad az elmarad. A lényeg az életfunkció, abból sem a tiéd. 

Bírja-e ezt az ember? Naná, hogy bírja. 
Mosolyogva csinálod? Többnyire. 
Bevallod a kétségeid és az érzéseid? Ritkán. 

Van -e élet a szülés után? Van hát, csak egy másik.
Szebb? Bizonyára!
Nehezebb? Sokkal!
Megéri! Meg hát! 

Akkor ér panaszkodni? 
Ér! Kell! Muszáj! Sírj! 


Berdó Erika G.