2015. augusztus 8., szombat

Minden, ami jóga ... velünk : )

Ma már divat jógázni. Jóga fajták tömkelegébe botlik bele az ember lánya nap, mint nap. A saját bőrünkön tudjuk, hogy áldásos hatásai vannak, azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy sokak számára nem elérhető. 

Ezért vagyunk mi és ezért is várjuk oly' nagyon többek között a szeptembert; hogy együtt jógázhassunk Veletek és Csillával. Ahogy a Vele készült interjúban olvashattátok, jógaoktató is. 

Olvassátok szeretettel sorait a jógáról, ami több, mint mozgásfajta, hiszen egyben életstílus is!

"A jóga a test-szellem-lélek hármas egységét, harmóniáját teremti meg számunkra a mindennapokban! Tudjuk, a mozgás, a szellemi és a lelki munka mindegyike ugyanolyan fontos az egészséges, teljes élet megéléséhez. Hogy ebben hogyan tud segíteni a jóga? A jóga nem más, mint a test pszichológiája. Minden ászana kivitelezésével a test üzen. Megüzeni, hogy hol vannak bennünk blokkok, azok mely területeket, csakrákat érintenek. 
A jóga önmegismerésre, befelé figyelésre sarkall, így olyan, mint egy fajta terápia. Idővel stabilizálja a pszichikumot, s ebből fakadóan a pozitív létélményt, az örömmel áthatott életszeretetet ébreszti fel bennünk. 
Feltárja az értelmi hatások és a szervezet közötti viszonyt. Felszabadít a ps
zichés feszültségek a hétköznapi élet sablonjaiból. Hatására megváltozik a közvetlen és a közvetett környezetével való viszonyunk.
Testi szinten: A váz- és izomrendszer a belső szervekre, a hormonműködésre, az idegrendszerre, az érzékszervek munkájára hat, mely által szolgálja az energia létrejöttét, felerősödését és áramlását. A megfelelően funkcionáló szervek, szervrendszerek által a teljes egészség létrehozása, megerősítése, állandósítása megy végbe, nő a betegségekkel szembeni ellenálló képesség, erős állóképes, harmonikus, tevékenységben ügyes, koordinált test alakul ki. 

Szellemi szinten: Kialakult az értelemvezéreltség, a céltudatos, önszabályozó életstílus. A szellemi működések, az érzelmi erők fokozódnak, úgy mint: észlelés, figyelem, képzelet, emlékezet, kreativitás, logikus, érzelmek által nem befolyásolt gondolkodás. A fogalmakat, szituációkat könnyebben átlátjuk, az összefüggéseket könnyebben megértjük, az életben való eligazodásunk megjavul. "

Csilla hetente több alkalommal oktat jógát. Az elmúlt évek bebizonyították, tapasztalatai alapján úgy véli, hogy jógázni bárki képes. Számára a legcsodálatosabb élmény, amikor lány-anya-nagymama, három generáció jógázik együtt. 

"Öröm számomra, ahogy hétről-hétre látom a fejlődést, a gyógyulást. A legnagyobb kincs az, amikor fénytől ragyogó, boldog szempárokat látok a foglalkozások végén." 


Pap Csilla, Fefine

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése