..... mai helyzetkép, ahogy én gondolom .... 

Tudom, nem általánosíthatok, tudom, nem mondhatom mindenki nevében, azért leírom, mert én ezt gondolom. :-)

Azt látom , hogy felborultak a dolgok. Azt látom, hogy semmi nem olyan, mint az én időmben, pedig nem vagyok öreg, vagyis remélem, nem számítok annak. 30-as. 

Annak idején 10-12 évesen még Barbie babáztam a barátnőimmel a parkban a pokrócon, míg anyáink a padról néztek minket. Vasárnap az ablakból nézte hogyan labdázom, majd fél négykor kiszólt, hogy irány fel, mert hajmosás, fürdés, mindjárt kezdődik a Walt Disney ( amit végigbrummogtam Balu-val ) és holnap iskola. A suliba egyszer jött be "kommentelni", amikor félévkor ra

jzból bukásra álltam. Nem a jogaimat, a kompetenciákat, a közösséget, a csillagállásokat hozta fel sutaságom okaként, hanem mint  két pedagógus beszélték meg vizuális nevelésem mérföldköveit. 

A gimiben nem voltam szürke egér, de egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor értem hajnalban haza, hányszor mondták a szüleim, hogy "jóvan lányom menj inni, majd hazajössz".

A kolesz élet szépségei nyilván engem is végigkísértek 5 év alatt a felsőoktatásban, de éreztem, hogy mi az a "namegállj". 

Nem szentírás az életem, nem is papírforma a fenti. Azonban aggasztó a mai helyzetkép: 

A mai 10-12 éves lányok már nem Barbie babáznak, hanem csücsöri fejjel profilképet cserélnek, miközben vadonatúj "Love" tetkójukat mutizzák a csúcsszupi citromsárga Converse cipőből kifittyenve. Amikor szembejönnek az utcán szexről, pasiról és a szempilláról szól a fáma, meg a k****, ***,***** tanárról,  szülőről.....

Aztán a gimiben és a főiskolán .... hagyjuk is .... lásd gólyatábor-botrány és Zacher Gábor esete a sok "tóthmarival".

Látok pasik után futó libusokat, pattanásos, monitorba menekülő srácokat, akik nem mernek "cicákat" szólítani, és látok  "alfahím szerepben" feminin csávókat cicanaciban csajos színű pulcsival. Ők nem udvarolnak, pattanásos kockáink pedig feleslegesnek tartják. 

Aztán vannak az elnyomott lányok, akik belemenekülnek a tanulásba, a gyöngyfűzésbe, a közösségi hálóba,- és a kedvencem!!!! : a virtuális-csetelős- majdegyszertalálkozunk szintű "kapcsikba".

Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy én jó polgár, munkatárs, asszonyka, anya vagyok-e? 

Pedig igyekszem, tényleg. Annyi testi-lelki szutyokkal kell megküzdeni nap, mint nap. 

De mondja meg nekem valaki, milyen szülő, társ, leendő pedagógus stb. lesz a mai fiatalokból? 

Vagy az én készülékemben van a hiba? Én látom borúsan a XXI.- et? 

Lehet kommentelni ..... ti hogyan látjátok?